Hírek, események

 

Legfrissebb híreink

Vándorgyűlés a Halászlé Fővárosában

2010. július 22.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének 42. Vándorgyűlése az idén Baján került megrendezésre, amelynek az Eötvös József Főiskola Könyv-és Médiatára szolgált fő helyszínéül. Az idei konferencia fő témája a "Kultúrák találkozása" volt, így tökéletes otthont adott a könyvtáros szakma ezen eseményének a soknemzetiségű déli városka.
A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek érdeklődő Könyvtáros Kollégák, akik szakmai előadásokon - plenáris és szekció üléseken - bővíthették ismereteiket, illetve számos kellemes szabadidős programon vehettek részt.
Az eseményen az e-Corvina Kft. kiállítóként képviseltette magát. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak a Corvina Rendszer működéséről, újdonságairól. Az új érdeklődők mellett néhány kedves ügyfelünket is köszönthettük standunknál.

 



Önkiszolgáló kölcsönzés és RFID technológia SZTE

2010. június 18.

Az RTL Klub Híradó tegnapi, június 17.-ei műsorában bemutatásra került a Szegedi Tudományegyetem Könyvtárában nemrég bevezetett RFID technológia és az erre épülő, az e-Corvina Kft. által fejlesztett önkiszolgáló kölcsönzés.
Az összeállítás és a hírösszefoglaló az alábbi két linken tekinthető meg:

Az összeállítást bemutató video

Hírösszefoglaló

 



 NETWORKSHOP 2010 Konferencia

2010. április 15.

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) által szervezett NETWORKSHOP 2010 országos konferencián az e-Corvina Kft. is képviselve volt.
A program célja, hogy a szakma elé tárja a felsőoktatás, a tudományos kutatás, és a közgyűjtemények adathálózati infrastruktúrájának és az ezen működtetett alkalmazások fejlesztése terén elért eredményeket.
Az évente más-más városban megrendezésre kerülő országos rendezvénynek az idén a Debreceni Egyetem adott otthont.  A konferencián elhangozott előadásokat nem csak a résztvevők tekinthették meg, a világhálón keresztül bárki figyelemmel kísérhette azokat.
A konferencián előadást tartott Fülöp Endre, az e-Corvina Kft. munkatársa, aki a Corvina Rendszer újdonságát, a Digitális tartalomszolgáltatást mutatta be szakma és az érdeklődők számára.

 Új Magyarország fejlesztési terv

Endre előadásának anyagát a honlapunkon regisztrált Kollégák letölthetik a Támogatás menüben.

 



Sikeres pályázati megvalósítás

2010. április 10.

A Bródy Sándor Megyei Könyvtár által kiírt nyílt közbeszerzési pályázat győztes ajánlatevőjeként az e-Corvina Kft. vállalta a megyei könyvtár és a konzorciumi tagok számára informatikai rendszerük és a könyvtár-infrastruktúrájuk fejlesztését. A Megyei Könyvtárral kötött Szállítási szerződésben meghatározott feltételeket teljesítettük. A konzorciumvezeztő Könyvtár által szervezett projektzáró rendezvényen az e-Corvina Kft. is képviselve volt.

 



Ismét egy sikeres közbeszerzési pályázat

2010. április 5.

A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai kar Salgótarjáni Intézetével és a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központtal konzorciumot alkotva nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a "Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése" elnevezésű, TIOP-1.2.3-08/1-2008-0014 projekt keretében, könyvtár infrastruktúra beszerzése tárgyban. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője az e-Corvina Kft. lett.
A Megyei Könyvtár és az e-Corvina Kft. között Szállítási szerződés jött létre, melyben meghatározott könyvtár infrastruktúrát képező eszközök és szoftverek kerülnek szállításra a konzorciumi tagok részére.

 



Új Corvina bevezetés

2010. február 17.

Áprilistól a Corvina-használók között köszönthetjük az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtárat.
A könyvtár a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázaton nyert összegből finanszírozza informatikai rendszerének fejlesztését.

Az e-Corvina Kft. a könyvtár által meghirdetett nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el a Corvina rendszer bevezetésének és további eszközök, szoftverek szállításának jogát a  Megyei  Könyvtár és konzorciumi tagjai részére, amelynek feltételeit a napokban kötött több, mint 50.000.000 Ft-os Szállítási szerződés határozza meg.

 


Korábbi híreink

Hírarchívum 2009

Hírarchívum 2008

Hírarchívum 2007

Hírarchívum 2006

Hírarchívum 2005

Hírarchívum 2004